Kutyák

Kutya itt minden!!!!:)<3

 Tehát a kutya tenyésztő hírek:Határozatlan

Von Sentinel Kennel tapasztalatai

Remélem, sokan és sok jót fogtok még írni nekem a termékről! Továbbra is várok képeket elsősorban az ebekről, de Rólatok is, ha lehet, kutyástól… Néhány napja érkezett egy általam igen nagyra becsült “dobis” tenyésztőtől e-mail, amiből engedélyével részletet teszek közzé:

“A táppal kapcsolatos eddigi tapasztalataink nagyon jók, a bundiknak nagyon ízlik, bár eddig sem volt panasz az étvágyukra. Anyakutya hízik, mint a malac, úgyhogy neki óvatosan kell mérni az adagot, és őt elég rendesen meg is fogja, lehet ebbe belejátszik az is, hogy 5 éves már elmúlt. A bundája mindháromnak gyönyörű. A kis barna szukán sok pattanás volt, olyan túl-sok-a-fehérje szerű kiütésekre kell gondolni. Volt az állán, hátán, popsiján és nem nagyon akart múlni, egy eltűnt, jött helyette kettő. Most szépen sorban száradnak le ezek a kiütések és a helyük elég gyorsan beszőrösödik. Miután barna, elég kényes a lelkem, kicsit foltoska volt a szőre is, de most ezek a világosabb foltok is kezdenek eltűnni a bundájáról. Ezeket a változásokat hajlamosak vagyunk az új tápnak (vadasat eszik) tulajdonítani, bár a vedlés és télibunda növesztés is erre az időre esett. Tehát a lányoknak ez tökéletesen megfelelő eledel. Az allergiás kannál első nekifutásra pozitív változást tapasztaltunk, mert alábbhagyott a hasmenés. De most már megint többször lágy, mint megfelelő a széklete, úgyhogy nem úszunk meg egy-két újabb vizsgálatot. A bundája neki is nagyon szép, az ő problámája egész biztosan nem ettől a táptól ered.”
Remélem, sokan és sok jót fogtok még írni nekem a termékről! Továbbra is várok képeket elsősorban az ebekről, de Rólatok is, ha lehet, kutyástól…

Szólj hozzá

Filed under Vélemény

Amerikai Bullis tapasztalat

E-mailben érkezett ez a rövid kis iromány is (nyugodtan hasznalhatjátok a Blogot, úgyis oda fog kerülni!)

Szia!

Nálunk úgy érzem eddig bevált ez a bárányos-fokhagymás mix legközelebb a vadast is kipróbálom.
A kanomnak előtte rettentően hullott a szőre, ha belecsíptem a szőrébe egy csomó ottmaradt az újjaim közt, most jó ha 1-2szál marad, 1,5 hete etetem velük.
Szerintem a kondijuk is elég jó.

üdv: Norbi

Newborn Bullies American Bulldog Kennel

Szólj hozzá

Filed under Vélemény

E-mail egy tenyésztőtől

Sziasztok! Ma kaptam a következő e-mailt, amit most megosztok Veletek:

“A kezdet:

Barataim hivtak fel a figyelmemet a Megafood tapcsaladra. Miutan az utolso
betuig atolvastam a Blog bejegyzeseket  kesobb a tapcsalad weboldalat, extra
kesztetest ereztem arra, hogy ki kell probalnom.
Tizen par eve mindig az extra fullos, szuperpremium tapokat vasaroltam
kutyaimnak, de elegedetlen voltam a vegeredmenyel… Valami mindig
hianyzott, valamiert soha nem volt az az eredmeny, amit elvartam egy
kutyataptol.

Elerkezett a megbeszelt nagy nap, amikor is mehettem egy kisallatborzere,
megnezni es szemelyesen is tapasztalatokat hallani a  Megafood tapokrol.
Mindemellett biztam abban, hogy talan jobb esetben haza is vihetek belolle,
kiprobalni :)

Itt kell koszonetet mondanom neked Zsuzsanna, hogy szukos keretedbol, meg is
sikerult 2 zsakot kiszoritanod es a rendelkezesunkre bocsajtanod. Tovabba
azert a boseges informacioert amit a tapokkal kapcsolatosan megosztottal
velunk.

A vegkifejlet:

Haza erkezven, elso dolgom, tepem fel a zsakot, irany a kutyak…
Tulzasnak hangzik, de imadtak…
Megnyugodtam :)
De tudtam a kovetkezo nap reggele mutatja meg ugy is a vegeredmenyt, amikor
is takarithatok utannuk.

A reggeli kerti setajuk utan, felve mentem ki a kertbe, mivel is
szembesulok…
De extra kellemes meglepetes vart, kemeny es formazott csomagolasban :)
Lehet azt mondani, hogy boldog vagyok?  Igen az, mert verge egy olyan termek
ami egeszseges es meg szeretik is…

Koszonom Zsuzsanna, hogy a tapasztalataidat, napra kesz informacioidat
megosztottad velunk.
Most ujabb es nagyobb mennyiseg vasarlasa elott allunk es cask bizakodunk
abban, hogy sokaig tudjuk ennek a tapcsaladnak a termekeit etetni
kutyainkal.

Barati Udvozlettel:

Hegedus Laszlo es a di Villa Scala kennel kutyai.”

Szólj hozzá

Filed under Vélemény

Európa Kiállítás – Pireneusis sikerek

A minap kaptam egy igen rövid és velős e-mailt egy kedves tenyésztőtársunktól….

“Szia Zsuzsa!

A tegnapi EuroDogShow eredményei, mármint ami minket érint:

Patou Nordique Balto champion osztály győztese, ResCACIB
Demoiselle Leo champion osztály 3.hely
Demoiselle Shakira Bianca Junior Európa Winner Junior BOS
Demoiselle Rúna Európa Winner BOS

Balto és Saki MEGÁS !!!!!!!!!!
Köszi :-D

Judit”

Azt hiszem, ennyi elég… A “MEGÁS” kutyák képei pedig:

Balto az Európán

Shaki az Európán

Csipet csapat- nem teljes létszám

Szólj hozzá

Filed under Uncategorized

Agaras sikerek

Talán emlékeztek még Szellőre, a magyar agárra, aki érzékeny gyomrú kutyaként megjárta már a hadak útját… Szellő tavasz óta MEGA kutyaeledelt eszik (a gazdi által főzött csodás finomságok mellett). És lesz, ami lesz alapon elindultak az agarak egyik legnehezebb megmérettetésén, az AGÁR COURSING EUROPA BAJNOKSÁGON. Aki nem tudja, mi a coursing: imitált vadászat, nehéz terepen, ahol párban engedik az agarat a műnyúl után, és nem csak 480 méterre, mint a klasszikus körpályán. Terepakadályok, törések nehezítik a futamot, és nem csak a sebességet pontozzák, hanem a stílust, lendületet, a “kapukon” való áthaladást, kitartást, fogáskészséget (és még sok mindent).

Lássuk a beszámolót:

“2010.07.23. Franciaország, Chardonnay, Coursing Európa-bajnokság, Magyar agár futam.
Előző nap szakadt az eső szinte egész nap, a hőmérséklet a 13 fokot is alig érte el.
Másnapra, azaz 23-ra,  szerencsére kisütött a nap, de nem lett túl meleg, 20 fok fölé nem nagyon ment a hőmérséklet. Ez nagy szerencse volt, mert Szellő nem bírja a nagy meleget, az ideális hőmérséklet számára 20-25 fok körül mozog.

A kanok között két magyar induló volt, Repülj Dr. Bubó (Madár) és Várvitéz Szellő.
Szellő első futamában Thájrá’s Csárdással futott, igen nehéz, dimbes-dombos pályán. A futam végén borult is egyet, nagyon megijedtünk, mert a fején átfordult, bukfencezett egyet, de ez őt nem zavarta, igazi stramm fiú, azonnal felpattant és egyből behozta a borulással keletkezett hátrányát és elsőként csapott le a nyúlra.
240 pontot kapott erre a futamára.

Délután következett a második futam, utolsó előtti volt a sorban, Bak de La Portier volt a “futótársa”. Sajnos – mivel én indítottam Szellőt – semmit nem láttam a futamból a pálya sajátossága miatt. Egy rövid egyenes után mély, dombokkal teli lejtő következett, így csak a befutót láttam – Szellő iszonyatos iramban, a másik kant maga mögé utasítva csapott le elsőként a nyuszira. A többiektől hatalmas tapsot kapott, mindenki dícsérte, nagyon ügyes volt, kiválóan vette a kanyarokat és ezen a pályán is a dombon hatalmas go by-t adott ellenfelének elsőként a nyúlra vetődve. 280 pontot kapott erre a futamára!

Este 7 órára kiírt eredményhirdetés fél 9 után vette kezdetét. Utolsóként szólították a magyar agarakat, először a szukákat (ahol Olajos-réti Győzős Fénysugár a 6. helyen végzett!), majd a kanokat.
Hihetetlen élmény volt, mikor kimondták a nevét! Először franciául, majd angolul elmondták, hogy most következik aki a versenyt megnyerte, 520 ponttal és ezzel az EURÓPABAJNOK: VÁRVITÉZ SZELLŐ!!!!! Hirtelen lefagytam, meg sem tudtam mozdulni, csak dermedt arccal néztem a többiekre, nem tudtam elhinni, hogy ez igaz lehet! A mi pici agarunk megcsinálta! Annyi tűz, akarat van benne, hogy ezzel éltele harmadik versenyén Európabajnok lett! És még nincs két éves!
A dobogónál Marci Madárral gratulált elsőként. Nagyon jó érzés volt, hogy ők is ott állnak a dobogón. Aztán felkászálódtunk a dobogó első fokára, már hozták is a takarót, közben a többiek a kezembe nyomták a magyar zászlót, majd megérkezett a férjem is hozzánk és felcsendült a HIMNUSZ! Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, minden olyan gyorsan történt, és még most is olyan felfoghatatlan az egész! Könnyek szöknek a szemembe, ha ránézek Szellőkémre, nem tudom elégszer megköszönni neki, hogy Ő az én agaram és ekkora csodát adott az életünknek, mint ami 2010. július 23.án Chardonnay-ban történt!

Nagyon röviden ez történt és így érzek :)

Ígérem, még kapunk róluk híreket! Amúgy a szukák közötti 6.helyen végzett kutya is “MEGA-s” kutya…

Néhány kép Szellőcskéről, futamról és dobogóról:

Át a kapun!

Célegyenes

Finisben

Csúcssebesség

HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!

4 hozzászólás

Filed under Vélemény

Angol bulldog tulajdonos tapasztalata

Ezt az e-mailt tegnap kaptam. Azért is örülök neki, mert nemcsak a terméket, hanem a DEPO hálózat egyik tagját is dícséri. A DEPO-sok igyekeznek mindent elkövetni, hogy a kutyásaink a megfelelő termékhez jussanak,és az itt említett hölgy különösen lelkes, és nagyon sokat tesz a MEGA termékekért. Amúgy a hölgy elismert boxeres, fiatal kanja az ATIBOX-on negyedik helyet ért el úgy, hogy több, mint fél éve természetesen a MEGA MENÜt eszi.

De íme a bulldogos hölgy levele:

“Szia!

Csak azért írok hogy megosszam veled nagy örömöm mivel ebben neked is részed volt.

Voltunk Attalán és elhoztuk a két zsák kutyatápot (végre). Első pozitív csalódás a tenyésztő (Rigoczkyné) személyében  ért. Egy nagyon kedves segítőkész nő, ami persze mellékes ilyenkor, de a felkészültsége a táppal kapcsolatban elismerésre méltó volt. Nem mindegy, hogy ha az ember kérdez valamit arra szakszerű és tapasztalaton alapuló választ kap, nem pedig (mint ahogy egyes eladók) nyökögést makogást. Persze Attala kicsit messze van településünktől, de remélem kéthavonta bele fog férni egy ilyen kiruccanás. Ami meg otthon ért, az maga volt a csoda. Előzménynek tudni kell, hogy a két kutyával voltunk a velencei tavon kempingezni (Bulldog piknik), ahol minden féle premium tápokat kaptunk (minta), de azokat se, meg az otthonit se ették. A kicsi teljesen lefogyott (kilátszottak a bordái ) a 4 nap alatt. Mikor hazaértünk hiába adtam neki a megszokott tápot, vagy főtt húst, vagy rizst, mindenből épp hogy csak evett. Közben meg is betegedett, amire antibiotikumot kapott. A lényeg, mikor hazaértünk a  MEGA táppal és kimértem a kajájukat nagy kíváncsian eléjük raktam, ( persze azt gondoltam megint eszik belőle egy két falatot) csak azt vettem észre, hogy üres a tál. Nem hittem a szememnek, mikor rendesen evett akkor is hagyott a tálban, sose ette meg az öszzeset. Most meg bepucolta mind. Azóta szépen visszanyerte eredeti méretét (már csak arra kell vigyázni hogy tovább ne hízzon) és annyira aktív lett, mint még soha . Persze nem akarok teljesen elfogult lenni a táppal kapcsolatban, hisz ebbe mind közrejátszott, hogy kigyógyult a betegségből és az idő is lehült ( a hőségben kinek van kedve rohangálni), de amiről biztosíthatlak, hogy úton – útfélen ajánlom mindenkinek ezt a tápot, mert nekem ennyi elég is volt, hogy meggyőzzőn arról, hogy ez a legjobb amit adhatok a kutyáimnak.

Még egyszer köszönöm a segítségedet.

R.”

Pihizek...

Szólj hozzá

Filed under Vélemény

Malamutos bejegyzés

Ma kaptam e-mailben a következő sorokat és képeket…

“Kedves Zsuzsi!

Kecskés Zsófitól hallottunk a Megafood kutyatápról. Májusban kezdtük etetni kutyáinkkal a bárányhúsos MEGA MENŰ-t. Kutyáink (májusban) 9 hónapos alaszkai malamut és 15 éves középtermetű “sétatéri keverék”.
Az eltelt időszak tapasztalatait az alábbiakban tudnám összefoglalni:

Malamut: Aki még nem látott malamutot enni, az ezt a körülményt el sem tudja képzelni. A malamut mindenevő, képes elkapni a galambot, de megeszi a sárgarépát és a barackot is. (természetesen mindezt önkiszolgáló jelleggel a kertből) De térjünk a MEGA MENŰ-re. Nagy élvezettel ropogtatja a granulált eledelt, percek alatt képes végezni az adagjával. Még soha nem fordult elő, hogy akár egy szemet hagyott volna belőle.

“Sétatéri keverék”: Jó étvágyú kutya, de rá azt lehetne mondani “késsel villával” eszik, nem fal. A kiadagolt mennyiséget minden esetben elfogyasztja.
Az adagolással kapcsolatban úgy érzem, hogy a megadott testtömeg kg-ra vonatkoztatott eledel kissé túlzó. A tápok ára viszont kedvező.

A kölyök szépen fejlődik és az öreg is jó egészségben van.
Üdvözlettel: Molnárné Kati”

 

Az idős keverék kutyus

A fiatal malamut

 

Szólj hozzá

Filed under Vélemény

Bernis terméktapasztalat

Ma kaptam egy ismerős, fiatal bernistől e-mailt, amiben mesél a Mega-s tapasztalatokról. Örülök neki, hogy írt, mert a berni alapjaiban különbözik azoktól a fajtáktól, akiknek tulajdonosai eddig megosztották velünk véleményüket: hosszú szőrű, nagytestű kutya. És ami fontos még számomra: a fiatalember, Imre, a vemhes, majd a szoptatós szukának is adta a tápot – eddig ilyen jellegű tapasztalatot senki nem tett közkinccsé.

“Szia ,hát még most csak kéthetesek voltak pénteken van még idejük .Ám én nagyon megvagyok elégedve a Mega Menüs kutya táppal, mert jó minőség olcsóbb áron. Igaz, nálam nem dkg-ra pontosan kapják, hanem egész nap ehetnek, kellő mozgás mellett nincs velük semmi baj,annyit esznek, amennyit ők jónak látnak, bár az egyik szukám hajlandó szoptatás alatt sokat “zabálni” , tehát neki mikor kölykei vannak, maximálnom kell a táp mennyiséget, mivel nem szeretném ha elhízna, ezt az állapotot egyszer majdnem elértem. 8 kölyke volt és adtam neki a kutya kaját, hagy egyen, majdan egyszer azt vettem észre rajta, hogy a kutya elkezdett hízni, ekkor  rájöttem,nála nem lehet szoptatás alatt, úgy hogy annyit eszik amennyit akar. De ez még a Mega Menü előtt volt. Ám még Mega Menüvel most etetek először szoptatós kutyát, de semmilyen különbséget nem látok a Megás kutyakaja és egyes, 750-1000ft/kg-os táp között, márkát inkább nem írnák, de minőségi tápokról van szó, nem hobbi kutyáknak való tápról. A kutyák szőre selymesebb és fényesebb, mint egyes szupermarketekben kapható közép és alacsony kategóriás tápok, pl. Chappi stb etetésekor, ezt azért írtam, hogy nem azokról a tápokról van szó amik 20kg és 2200 ft körül van, tehát nem “diszkont” kutyatáp hanem annál jobb. Árban messze megéri mivel gazdaságosabb és ugyan azt a minőséget adja mint a 3x-4x drágább /kg os tápok.

hát röviden ennyi.
üdv Imre”

Szólj hozzá

Filed under Vélemény

Egy vizslás megjegyzése

Ma kaptam egy kedves e-mailt, de ha jól tudom, küldője a Blogba is megírta hozzászólását. Én azonban a lustábbak kedvéért mint külön bejegyzést  is ide szerkesztem, plane azért, mert így Betyár kutya képeivel is gazdagabbak lehetünk…

“Bár én nem vagyok tenyésztő, csak egy lelkes vizsla tulajdonos a vizsla.hu -ról, mégis úgy gondoltam megosztok pár gondolatot a táppal tapasztaltakról:Kb. 2 hete kezdtem etetni a mega menüt. A bárányosat és a vadasat választottam, ezt keverve adom a Betyárnak, aki egy 1 éves magyar vizsla kan és a szemem fénye. :) Igazából eddig is gyönyörű izmos kutya volt, a tápot leginkább az ára miatt szerettem volna kipróbálni, viszont, mint kiderült, nem ez az egyetlen előnye. Én nem értek a tápokhoz, így csak azt tudom elmondani, amit az eben tapasztaltam. Először is biztos, hogy jó a tápértéke, mert kevesebb kell belőle, mint az eddigiekből (még annál is kevesebb, amit Zsuzsi javasolt), mert meglátszott a kutyán, hogy nem kell akkora adag. Igaz kap egy kis főtt husit is bele, de inkább csak az íze kedvéért, 1 merőkanálnyit. Ami viszont a leglátványosabb volt, az az, hogy a szőre mennyire megszépült. Én eddig azt hittem, hogy Beytárnak szép a szőre, de most úgy fénylik és olyan selymes, mintha valami reklámba látnám. Komolyan! És világosabb is lett, nagyon tetszik!
Remélem, hogy ezentúl is mindig lehetőség lesz a mega menü rendelésére. (mi elég messze lakunk a gyártási helytől)”

Betyár és Mamija

Betyár

Szólj hozzá

Filed under Uncategorized

Komáromi CACIB és Klubkiállítások

Mélyen megdöbbentett, amit a CACIB-on tapasztaltam kutyatáp ügyben. Eddig is tudtam, hogy hiányosságaink vannak, de ennyire??

Felállítottuk a „legmagyarabb” sátrat a nagy nemzetközi cégek sátrainak árnyékában, és vártunk… Néhányan odajöttek kérdezősködni, de a legtöbben hitetlenkedve fordultak el: magyar táp, és jó?? Hogy lehet az? Sokan megkérdőjelezték, hogy valóban húsból készült-e a termék… És sokan annak adtak hangot, hogy ami jó, az nem lehet ennyire olcsó, magyarul biztosan nem jó a termék…

Három napos kemény szórólapozás (Luca lányom, Laci kollégám és néhány kutyás ismerős segítségével) után azért néhányan megkerestek, e-mailben és telefonon, sőt volt, aki vásárolt is… Az emberek hihetetlenül szkeptikusok, így most leírok néhány TÉNYT:

-         Mitől olcsó?

1., Nincs marketingköltség, amivel a terméket és így a vevőt meg kellene terhelni. Gyakorlatilag a blogoldalon és a gyártó honlapján kívül  médianyilvánosságot alig kap a termék, és mint minden, ami jó, elsősorban szájhagyomány útján terjed. Ezt pedig Ti, kutyások teszitek érte. Hihetetlen, de egy termék árának közel a 30, vagy még magasabb százalékát a marketing és reklámköltség teszi ki. Gondoljatok bele: egy színes, szakmai folyóiratban egy-egy hirdetés százezrekbe kerül, és hol van akkor a TV és egyebek…

2., Magyar alapanyagokból dolgozik a gyár. Talán tudjátok, a magyar mezőgazdasági termékek, alapanyagok ára a béka feneke alatt van, gondoljunk a gabonafélékre és a húsokra. Természetesen, mire a bolt polcára kerül valami, ötszöröse lesz a „normál” árnak, de a gyártó eleve nagy hangsúlyt fektet arra, hogy itthoni termék itthoni alapanyagból, itthoni munkaerővel készüljön.  Nem elhanyagolható az sem, hogy a magyar alapanyagok európai, sőt világviszonylatban is kiemelkedő minőségűek – az más tészta, hogy ezt szeretik elhallgatni…

3., Nincs hatalmas raktárkészlet, amit el kellene tartani: a tartósítószer mentességnek van előnye és hátránya, de IGENIS pozitív az, hogy CSAK ANNYIT gyártanak, amennyi a megrendelés – még ha a kiszállítási időpontokat, és így a rendelést is néha nehéz számon tartani…

…. Soroljam még?

-         Biztosan tartósítószermentes?

Gonosz leszek: tedd ki a napra, és meglátod… A fehérjék elkezdenek bomlani, ami páratermelődéssel jár, a zsákon azonnal meglátszik. Hőre, fényre érzékenyek a termékek sajnos (?!).

Na jó, nem rabolom tovább az idődet…

Szólj hozzá

Filed under termékleírás



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 14
Heti: 62
Havi: 364
Össz.: 45 965

Látogatottság növelés
Oldal: KUTYA TENYÉSZTÉS
Kutyák - © 2008 - 2024 - kutyak-site.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »